Honlap neve
Szlogen kell ide.

MENÜ

Zenei pályafutása

Ulrich édesapja, Torben Ulrich profi teniszező és zenei szakújságíró volt, főleg jazzel foglalkozott; Ulrich keresztapja a legendás szaxofonos, Dexter Gordon.[3] Ezért szinte evidens volt, hogy a kis Ulrich is hasonló életutat járhat be. 1973 februárjában Ulrich édesapja szerzett öt jegyet a koppenhágai Deep Purple koncertre. Eredetileg barátaival akart elmenni, ám miután egyik barátja nem tudott eljönni, a fennmaradó jegyet az akkor 9 éves Ulrich kapta meg.[4] Pár nappal később megvette az együttes Fireball című albumát. Ulrich az album és a koncert hatására végleg beleszeretett a rock and roll, majd a heavy metál világába.[5] Egy Ronnie James Dio halála után írt nyílt levélből kiderül, hogy Ulrich nagy Rainbow rajongó volt kiskorában.[6] Az első dobfelszerelését - egy Ludwig dobfelszerelést - nagymamájától kapta 12 évesen. Az 1980-as évek elején családjával Kaliforniába költözött, és terve az volt, hogy profi teniszező legyen.[4]

1981 végén felfedezte a Diamond Head nevű brit heavy metal zenekart. Annyira hatott rá a zenekar debütáló albuma, a Lightning to the Nations, hogy San Franciscóból elutazott Londonba, a Woolwich Odeon-ba, hogy megnézze koncertjüket. Szállást viszont nem szervezett magának. Ezért ott maradt a koncert helyszínén és megkereste a zenekar tagjait színfalak mögött. Ulrich elmondta, hogy mennyit utazott a koncert megnézéséért. A szólógitáros, Brian Tatler felajánlotta, hogy elmehet velük a következő koncert helyszínére, Birminghambe.[7] Ulrich végül egy héten át a Diamond Headdel utazott együtt, és azóta is nagy rajongója az együttesnek. 1999-ben segített keverni az albumukat, a The Best of Diamond Head-et.

Ulrich 1981-ben feladott egy újsághirdetést a The Recyclerben, miszerint "egy dobos zenészeket keres dzsemmeléshez".[8] A levélre James Hetfield és Hugh Tanner válaszoltak.[8] A zenekart hivatalosan 1981 októberében alapították, öt hónappal azután, hogy Ulrich és Hetfield először találkoztak.[9] A "Metallica" név egy baráttól, Ron Quintanától származik, aki azon gondolkozott, hogy milyen néven indítsa el heavy metal magazinját. A Metallica egy volt ezen ötletek közül. Ulrich rábeszélte Quintanát a Metal Mania névre, magának pedig megtartotta a Metallicát.

Ahogy a Metallica az egész Bay Area-i thrash metal mozgalom, úgy Ulrich a gyors thrash metal dobolás egyik úttörőjévé vált a nyolcvanas években. Az 1990-es évektől az együttes mainstream sikereinek, és a 2000. évi Napster-botránynak köszönhetően Ulrich az egész zeneiparban ismertté vált. 2000 júliusában ő maga is felszólalt az amerikai szenátus vizsgálóbizottsága előtt a Napster-ügyben, ami az után robbant ki, hogy a Metallica "I Disappear" című dalát már megjelenése előtt több százezren töltötték le illegálisan a Napsterről.

Stílus [szerkesztés]

Ulrich dobolási stílusa karrierje során többször változott. A 80-as évek során gyors és agresszív stílus volt rá jellemző, gyakran használt duplázót, ami igen népszerű lett a heavy metal dobosok körében. Legjobb teljesítményei ebből a szempontból a "Battery" (Master of Puppets), "Damage, Inc." (Master of Puppets), "Blackened" (...And Justice for All), "One" (...And Justice for All) és a legextrémebb dala, a "Dyers Eve" (...And Justice for All) volt.[forrás?] Az 1990-es és 2000-es évek során leegyszerűsítette az ütéseket, hogy illeszkedjenek a Metallica akkori stílusához. A Metallica óta inkább a precíz dobolásra fókuszált, ezért lecsökkentette dobfelszerelését 9 darabosról 7 darabosra. A Death Magnetic lemezen a Metallica némileg visszatért az eredeti stílusához.[10] Ulrich-ot dobosként Bill Ward inspirálta.[4][11] A legnagyobb hatást rá a Deep Purple tette.[5][12]

Magánélete [szerkesztés]

Ulrich eddig kétszer nősült. Első feleségével, Debbie-vel 1990-ben váltak el. 2004 márciusában Ulrich elvált második feleségétől, Skylar Satensteintől is (tőle 2 gyermeke született, Myles (1998. augusztus 5.) és Layne (2001. május 6.)

Jelenleg egy dán színésznővel, Connie Nielsennel él együtt Marin Countyban, Kaliforniában. Első közös gyerekük, Bryce Thadeus Ulrich-Nielsen, 2007. május 21-én, San Franciscóban született[13] (Nielsennek már előtte is volt egy gyereke, Sebastian, aki 1991-ben született).

Ulrich hobbija a festmények gyűjtése. Saját elmondása szerint sokszor jár kiállításokra és aukciókra. Egy 2008-ban, a Stereo Warning-nak adott interjújában ezt mondta: "A ház, ahol felnőttem tele volt festményekkel. Az egyetlen dolog amit magamtól csinálok, hogy gyűjtöm a festményeket. Ez a szenvedélyemmé vált. Nem az az egyetlen élet, amit a Metallicában, vagy dobosként csinálok. Megismertem magamat ebben a művészetben, szeretek elmenni kiállításokra és aukciókra. Ez nagyszerű, mert a zenekarral semmit sem szoktunk együtt csinálni."

Amikor beiktatták a Metallicát a Rock and Roll Hall of Fame-be, Ulrich vált az első dán származású zenésszé akit beiktattak.

Szavazás

Melyik al legjobb album a megadottak közül?
Kill em all
Masters of puppets
Ride the lighting
...And justice for all
Black album
Asztali nézet